Rába Mónika

fotógráfus

Önéletrajz

Első fényképezőgépemet nyolcadik születésnapomra kértem, megkaptam a CMENA 8 teljesen manuális gépet. Később vettem egy teljesen automata kisfényképezőt, ami nem mindig azt csinálta, amit én akartam, így a fényképezés kicsit háttérbe szorult. 2001 karácsonyra egy NIKON F60-as tükörreflexes fényképezőgéppel leptem meg magamat. A vásárlás helyszínén véletlen egy szintén fotózást kedvelő fiatallal ismerkedtem meg, aki felajánlotta, hogy bekísér engem a Győri Fotóklubba, amelynek 2002 júniusában én is tagja lettem. Ha tehetném, mindig a fényképezőgépemmel járnám a világot, hogy megörökítsem és megmutassam másoknak is amit látok. Szeretném majd a későbbiekben én is kiérdemelni a fotóművész címet, csak ahhoz több szabadidő kell, amit így 27 évesen nehéz megoldani és sokat kell fényképezni ahhoz, hogy egyre több tapasztalatot tudjak szerezni. A kozmetikában (a munkahelyemen) vendégeim és családtagjaim ebben nagy segítséget nyújtanak, megengedik, hogy kisminkeljem őket, utána pedig fotó készül róluk.